Ez az ami a legjobban ijeszti az embert. Újra gondolni, valamit. Már magától az újragondolástól is irtózunk. Megeshetik, hogy nem tudok valamit helyesen? És mi lesz akkor? Semmi, de ha nem gondolom újra, akkor leszünk úgynevezett „mentális kövületek”. Mert a kognitív restség is egy érdekes jelenség, lusta vagyok gondolkodni, új ismeretet szerezni, mert veszélyes. Elsősorban arra nézve amit már tudok. Mert minél többet tudsz annál nehezebb hajlékonynak maradni.
Mindent hajlandóak vagyunk cserélni, ingót-ingatlant, házat újítunk, frizurát váltunk, kocsit cserélünk, ruhát… de amikor a véleményünket kellene lecserélni, na azt nem. Megkövülünk. Mert ha a véleményünket nem tudjuk tartani és egyből a bizonytalanságba esünk, kevésbé tűnik kiszámíthatónak a világ, elveszettségi érzésünk van.
Amit megfigyeltem arra enged következtetni, hogy arra vagyunk inkább érzékenyek, ha olyan értékeket kell újra gondolni, ami az ismereteinkről szól. Amit az iskolában tanultunk, ami a vallásos ismereteket illeti vagy gyermekként azt, amit a szülők mondanak. Mert ha gondolkodni kezdünk és főleg elemzünk, vizsgálódunk, lehetőleg elfogulatlanul, sok mindenben másra jutunk mint amiben meg voltunk győződve.
Például, mondani szokás, hogy a békát, ha langyos vízbe teszik és folyamatosan melegítik a vizet megfőzhetted mert nem ugrik ki. Ha forróba teszed kiugrik. Hát ez nem igaz így. Csak addig ül benne a melegedő vízben amíg kényelmes, azután kiugrik és a forróból nem biztos, hogy kiugrik, mert erősen sérül… de mivel annyira elterjedt és annyian hangoztatják, hát igaz kell legyen.
De voltaképpen nem sérül semmi, ha utána nézek dolgoknak. Az önértékelésem sem, mert csak annyi történik, hogy közelebb jutok az igazsághoz.
Értékeld át! Gondold újra! – mert itt jó lenne, ha tudnánk azt, hogy Mit Hogyan teszünk és főleg Miért.
Ez a tudatosság iskolája.
