Ez egy alapjában vett rossz érzés. Olyan mintha nemsokára rájönnének, hogy becsapom őket, azokat, akik bíznak bennem, mert én nem is vagyok olyan kitűnő, csak egy egyszerű ember. Félek, hogy nem is vagyok elég jó ahhoz, amit úgymond „megérdemeltem”. De ennek az érzésnek, szindrómának, vannak bizony jó oldalai is.
Elsősorban folyamatosan tanulásra ösztönöz, mert valójában nem is vagy szélhámos, csak hatalmas önbizalomhiányod van. Az, hogy nem érdemlünk bizalmat, legtöbbször csak a képzeletünkben van. Bátortalanság jellemez, ami miatt elsősorban saját magam kérdőjelezem meg. Pontosan ezért állandóan felülvizsgálom magamat, hogy nem tévedtem-e? Hogy nem csúszott hiba az érvelésembe? És állandóan az az érzésem, hogy bizonyítanom kell. Én leszek az aki utolsónak vágok bele valamibe, mert félek, de én leszek az akit, legkevésbé kell megmenteni, mert óvatos vagyok és figyelek magamra.
„A magabiztos alázat … már egyenesen korrekciós lencse: segítségével legyőzhetjük a hiányosságainkat.” (Grant, Gondold Újra, 68. old)
Értékeld át! Gondold újra! – mert itt jó lenne, ha tudnánk azt, hogy Mit Hogyan teszünk és főleg Miért.
Ez a tudatosság iskolája.
