Tudom mit szeretnék elérni, de ahogy megszületik, mindjárt meglesznek az akadályok is. Az akadályokra az jellemző, hogy mindig nagyobbak mint a cél. De mindig van olyan út ahol elérek oda ahova szeretnék.
A fiammal kocsikázunk, megyünk a nővérét (a másodszülöttet) hazahozni az elsőszülött nővőrétől. A megszokott úton haladunk, amikor a fiam azt kérdezi, hogy
– X ismerősödhöz megyünk? – mondom neki, hogy
– Nem! A nővéredhez. -megyünk még egy darabig, most már mondja
– De X-hez megyünk. Újra mondom neki, hogy
– Nem oda.
– De apa, ez az út oda visz!
Megvilágosodtam. Nem mi megyünk valahova, az út visz oda és történetesen azon az úton haladunk amelyik végén ott volt a múltkor X. Kérdezem tőle: az autó vezet engem vagy én az autót? Kacag. Látom megértette mit kérdezek s elmagyaráztam neki, hogy ha balra térünk X-hez érkezünk, ha jobbra akkor a nővéréhez, mert nem az út visz, hanem mi megyünk az úton, az út csak egy eszköz.
Mit akarsz valójában? Változni? Az kényelmetlen. A kényelmedet akarod? Akkor saját magad állítod majd le a változás, mert a változás az munka, temérdek sok munka. Mivel még nem teleportálunk és nem idő utazunk azért lassan és következetesen kell menetelni, mint a légiónárusoknak a sivatagban, a legnagyobb fegyelmezettségben, hogyha kell elhullunk az úton, de nem fordulunk meg, nem térünk le, mert a cél az ami érdekel és képes vagyok belehalni az úton, a menetelésbe, de nem mondok le.
A cél meghatározása még nem azt jelenti, hogy úton vagy és az út elvisz oda ahol a cél van. Az út a folyamat, ami a célba visz, de én megyek rajta szakadatlanul előre a cél felé. A céltudatosság pontosan a célnak a tudatban való tartását jelenti, főleg akkor amikor nehéz, amikor kísértés van a megállásra, eltérésre, a cél tudata motivál.
“Marche ou creve” – Mész vagy meghalsz!
